102 éves ovis
2007. augusztus 22. 11:16, utolsó frissítés: 11:16
102 éves lányuk óvodai beíratására szólítottak fel egy házaspárt Belgiumban.
Hiába. Részben mert a "csemete" igencsak túlkoros, részben pedig, mert a felszólítottak már rég a földben porladnak.
Lánykájuk, Stephanie Marien 1905-ben született, Sint-Katelijne-Waver önkormányzatának alkalmazottja pedig minden címre kiküldte a felszólító levelet, ahol olyan személy lakik, akinek a születési éve 05-tel végződik - írta kedden a Het Laatste Nieuws című belga lap.
Az alkalmazott magyarázata - miszerint "nem gondolta, hogy ilyen öregek is élnek" - nem túl tapintatos ugyan, de éppenséggel még elfogadható lenne, ha a levelet nem az idősek otthonába küldte volna az ott lakó Stephanie Mariennek.
A néni bölcs derűvel fogadta a hivatalos iratot, amely szerint "eljött az ideje megtenni az első lépéseket a beiskolázása felé vezető úton".(mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását