Ittasan repültek a NASA-űrhajósok
2007. július 27. 17:31, utolsó frissítés: 17:31
Egy, a NASA-t átvilágító egészségügyi bizottság jelentéséből kiderül, hogy az amerikai űrkutatási ügynökség űrhajósai legalább kétszer nem tartották be a felszállás előtti 12 órás alkoholtilalmat.
A bizottság szerint az űrhajósok orvosok és kollégáik figyelmeztetése ellenére szálltak fel ittasan. A jelentés azonban nem tér ki arra, hogy az incidensek mikor történtek, mint ahogy az űrhajósok neveit sem említi.
Az egészségügyi bizottság azután kezdte el átvilágítani a NASA-t, miután Lisa Nowak, az egyik űrhajós féltékenységből rátámadt kollégája barátnőjére. (bbc)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását