Egymillió dollárt ért a talált pénzen vett sorsjegy
2007. május 21. 18:01, utolsó frissítés: 18:01
Egymillió dollárt nyert talált pénzen egy bolti eladónő az Egyesült Államokban, miután nem tudta eladni másnak a vagyont fialó sorsjegyet.
A hölgy megpróbált rábeszélni egy vevőt, hogy vegye meg a köteg utolsó sorsjegyét, merthogy az fog nyerni. Utóbbi kijelentését ő sem gondolta komolyan - utólag bevallotta, hogy mindig ezt hajtogatja -, a vevőnek pedig csak három sorsjegyre volt pénze, az utolsót már nem vette meg.
Nem sokkal később az eladónő rábukkant a földön egy 10 dolláros bankjegyre, és mivel nem akadt a pénznek gazdája, megvette rajta magának az utolsó sorsjegyet.
Az egyedülálló anyának 20 éven át folyósítják az összeget. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását