Szobabiciklire ragasztották a betörők
2007. május 04. 15:28, utolsó frissítés: 15:28A szobabiciklijére ragasztották áldozatukat a betörők a Dél-afrikai Köztársaságban. Az 50 év körüli illetőt az utcán vették körbe a bűnözők, és fegyverrel arra kényszerítették, hogy otthonába vigye őket. Ott meztelenre vetkőztették, és az ülepénél, a tenyerénél, meg a talpánál pillanatragasztóval a biciklihez tapasztották. A száját is bepillanatragasztózták, hogy ne tudjon segítségért kiabálni, majd kirámolták a lakást és távoztak. A szobabicikli rabjára csak három órával később talált rá a lakótársa, aki orvosi és rendőri segítséget hívott a fogolynak. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását