Betörtek és egyúttal a disznót is levágták
2007. március 21. 18:24, utolsó frissítés: 18:24Bűncselekményük elkövetése közben leöltek egy disznót is azok a betörők, akik Nagydoboson, egy külterületi telephely épületét rámolták ki - közölte a rendőrség szerdán. Az ismeretlen tettesek kivágták egy telephely drótkerítését, majd feltörték az egyik épületet, ahonnan gépeket és szerszámokat tulajdonítottak el, és – miután leszúrták - elvittek egy 140 kilós sertést is. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását