A piramisépítők ismerték a betont?
2006. december 05. 12:29, utolsó frissítés: 12:29
Az egyiptomi piramisépítők már ismerték és alkalmazták a betont - állítják francia és amerikai kutatók.
A kutatás szerint, amelyről a Science et Vie című francia tudományos folyóiratban közölt publikáció alapján a londoni The Times számol be, a betontömböket az építmények felsőbb szintjein építették be.
A mesterséges építőanyagok használatának teóriájával még az 1970-es évek végén Joseph Davidovits francia kémikus állt elő, ám az egyiptológusok mereven elutasították elméletét. Koncepciójának ellenőrzését Gilles Hug professzor, a francia űrkutatási hivatal (ONERA) szakértője, valamint Michel Barsoum, a Philadelphiai Drexel Egyetem tudósa vállalta, akik a gízai piramisok mészkőtömbjeinek kristályszerkezetét vizsgálták.
Röntgensugarak, elektronmikroszkóp és plazmaégő révén olyan gyors vegyi reakció nyomára bukkantak, amely megakadályozta a természetes kristályosodási folyamatot. A természetes kövek esetében egy ilyen jelenség elképzelhetetlen, viszont alátámasztja a mesterségesen gyártott mészkőtömbök elméletét. A tömbök mesterséges voltát az is bizonyítja, hogy az alsó részük tömör, viszont felül porózusak - hasonló volt az első cementblokkok struktúrája is.
A kutatók szerint az ókori egyiptomiak mészkőoldatot alkalmaztak, amelyet mésszel, hamuval és sóval elegyítettek. Joseph Davidovits egyébként maga is kipróbálta az ókori egyiptomiak feltételezett receptjét, és tíz nap alatt elkészített és kiszárított egy nagy tömböt.
Davidovits, Hug és Barsoum elméletének ellenzői viszont azt állítják, hogy a betonkészítéshez az ókori egyiptomiaknak óriási mennyiségű krétára és szénre lett volna szükségük. Ráadásul arra sincs semmilyen bizonyíték, hogy használtak volna öntőformákat a mesterséges kőtömbök elkészítésekhez. Meggyőződésük szerint a gízai piramisok építői mindössze egyszerű mechanikai emelőszerkezetekkel és kiapadhatatlan emberi erőforrással rendelkeztek. (mti-panoráma)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását