Veszélyes a ritka fajok védelme, mert megnő a feketepiaci áruk
2006. december 01. 12:16, utolsó frissítés: 12:16
Egy állatfajta védetté nyilvánítása önmagában is végzetes lehet, mivel ennek nyomán felmegy a példányok ára, s a vadászok pedig annál inkább hajszolják a fajtát a kipusztulás felé egy új kutatás szerint - adta hírül honlapján a New Scientist című angol tudományos ismeretterjesztő folyóirat.
Téves az a közgazdasági alapozású feltételezés, miszerint nem valószínű, hogy a túlzott vadászat kihalásba taszítja az érintett állatfajokat, mert amikor a példányszám egy bizonyos szint alá süllyed, a vadászat gazdaságtalanná válik.
Frank Courchamp, a dél-párizsi Orsay egyetem kutatója szerint éppen fordított összefüggésről van szó, a védett fajok példányainak ára éppen ritkaságuk miatt, a féktelen emberi gyűjtőszenvedély következtében jelentősen megnő, az extra profit pedig tovább sarkallja az orvvadászokat, a védelem alá kerülő fajok túlélési esélyei ezért csökkennek.
A kínai orvoslás egyik kedvelt gyógyszer-alapanyaga, a rendkívül ritkán előforduló bahaba-hal (Bahaba taipingensis) úszóhólyagjának darabja például az 50 ezer eurónak megfelelő összeget is eléri, és a kilencvenes években több mint száz halászhajó csak az ilyen halak után kutatott annak ellenére, hogy egy tucatnál is kevesebb volt az összesített éves zsákmány - mutatott rá a tudós. (mti-panoráma)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását