Rekordkísérlet: száz szánkót húz majd fogával a magyar Mikulás
2006. november 29. 11:53, utolsó frissítés: 11:53
Mikulás napján Nick Árpád Guinnes-rekorder akrobata újabb rekordot kísérel meg: a fogaival akar elhúzni száz egymáshoz erősített szánkót tele gyerekekkel. Mikulásnak öltözve, fehér szakállal felszerelkezve végzi el a mutatványt, amelynek helyszíne a budai Normafa.
Árpi korábban tonnányi súlyú repülőgéptől emberekkel zsúfolt buszig sok mindent elhúzott már a fogaival. Egyik legnagyobb húzása a Guinness Rekordok Könyvében is szerepel: a Kossuth nevű kompot, amely 309 tonna, 41,45 méter hosszú és 10,7 méter széles, álló helyzetből megmozdította fogaival, majd hat méteren keresztül húzta a Balatonon.
A szánkóhúzás egyébként nagyobb erőpróbát jelent technikailag, hiszen csúszós, havas talajról sokkal nehezebb az elrugaszkodás, mint szárazról. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását