A román helyett a budapesti zászlót tették ki a magyar fővárosba érkező romániai küldöttség tiszteletére?
2006. november 16. 14:05, utolsó frissítés: 14:08
Budapest zászlajával köszöntötte a magyar kormány a ma reggel Magyarországra érkező magas szintű román delegációt a repülőtérről a városba vezető úton, és más helyen is. A bevezető úton mindig a vendég ország állami zászlaját helyezik ki. Román nemzeti lobogót csak a Hősök terén helyeztek ki.
Danks Emese kormányszóvivő azt a magyarázatot adta a Magyar Nemzet Online-nak, hogy az utakon, a felüljárókon és a hidakon látható zászlók november 17-e, Budapest Napja tiszteletére lettek kihelyezve. A kormányszóvivő közölte, nem ők zászlózzák fel a hidakat, közutakat, hanem ezt a főváros maga teszi. - A mi feladatunk az ünnepélyes fogadás előkészítése, ami a Hősök terén volt, itt pedig román zászlók vannak – tette hozzá Danks Emese.
Arra a kérdésre, vajon nem zavaró-e, hogy a belváros felé tartó utak mentén - amerre a delegáció elhalad - a román zászlóra megtévesztésig hasonlító fővárosi zászló lobog, Danks Emese azt mondta, hogy ehhez a kormányszóvivőnek semmi köze, ebben a főpolgármesteri hivatal sajtóosztálya az illetékes. Románia trikolórját kültéri és asztali változatokban többek közt a Vâlcea megyei Rotarexim nevű gyártó honlapján lehet megnézni. (magyar nemzet online)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását