Megállt cigiszünetre a Kék Nyíl expressz
2006. október 04. 13:18, utolsó frissítés: 2006. október 23. 16:39
A Temesvár-Szeben között közlekedő Kék Nyíl expresszvonat utasainak múlt héten abban a meglepetésben volt részük, hogy az utolsó Temes megyei település melletti mezőn a mozdonyvezető a hangosbemondón cigiszünetet hirdetett, és leállította a szerelvényt.
Mivel szeptember elsejétől tilos a vonatokon dohányozni, az utasok, mintegy tízen, kaptak is az alkalmon: leszálltak, és élükön a mozdonyvezetővel nyugodtan rágyújtottak.
Az Evenimentul Zileinek az egyik utas elmondta, a cigarettaszünet alig valamivel több mint öt percet tartott. Aztán mindenki visszaült, és az expressz újra elindult. (evzilei)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását