A cannabistól jobban tejeltek a tehenek
2006. szeptember 22. 12:30, utolsó frissítés: 12:30
Narkóval - is - etette teheneit öt Botoşani megyei gazda, mert úgy vették észre, hogy a "kábtakarmány" révén több tejet adnak. A férfiak mintegy 2,5 hektáros területen termesztettek vadkendert, ám nem is sejtették, hogy törvénybe ütközően cselekszenek. Ültetvény nemrégiben a rendőrség "látókörébe került", és vizsgálat indult ellenük.
A gazdák - vallomásaik szerint - csakis azért termesztették a kendert, mert úgy találták, teheneik szeretik ezt a "növényt", márpedig, mint mondták, minél boldogabb egy tehén, annál több tejet ad. (mti, antena3)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását