Söröskrigli-gyűjtők kongresszusa Kijevben
2006. szeptember 21. 18:29, utolsó frissítés: 18:29
A söröskriglik ukrán fanatikusai gyűlnek össze a hét végén Kijevben éves kongresszusukra. A 21. kongresszusra mintegy másfélszáz gyűjtőt várnak, olyanokat is, akik söröskancsókon kívül gyűjtik a címkéket, az üvegkupakokat, valamint az alátéteket is. A rendezvény egyik sztárja az ország legnagyobb, 25 ezer darabos címkekollekcióval büszkélkedő gyűjtője, egy bizonyos Arkagyij Dragomirov lesz - olvasható a Podrobnosztyi című orosz nyelvű honlapon.
A program szerint árveréseket, vetélkedőket szerveznek a résztvevőknek, akik csereberélhetik is egymás között kincseiket. A kongresszus csúcspontja a kétségkívül a folyékony kenyér kóstolgatása lesz, amelynek nyomán kihirdethetik az Év sörét is. (mti-panoráma)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását