Hatmillió régi lej “elintézni” egy vizsgát a Kolozsvári Műszaki Egyetemen
2006. szeptember 19. 17:39, utolsó frissítés: 17:39
A Kolozsvári Műszaki Egyetem egyik tanárát tegnap őrizetbe vették csúszópénz elfogadása miatt – írja a Gândul napilap.
Ştefan Talu, a Műszaki Rajz és Ábrázoló Mértan Tanszék 42 éves előadótanárát tegnap délelőtt éppen rajtakapták, amint egy tanítványától 6 millió régi lejt vett el azzal az ígérettel, hogy elintézi az elmaradt vizsgát.
Törvényszéki források szerint további hét egyetemista jelentett fel a tanárt, egyikük azt nyilatkozta, Talu nemcsak pénzt, de számítógépalkatrészeket is elfogadott a bukóktól. A tanár ellen eljárás indult. (gândul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását