A zenészeknek van pechük leginkább a repülős biztonsági intézkedésekkel
2006. szeptember 11. 15:36, utolsó frissítés: 17:46
Az angliai komolyzenei szezonban fellépő művészeknek van a leginkább pechük a brit repülőtereken augusztusban bevezetett szigorítással, mert nem szívesen szállítják a poggyásztérben gyakran rendkívül drága, néha több millió euró értékű hangszereiket.
A Nagy-Britanniába tartó, és onnan induló gépekre csak egy kis méretű kézitáskát vihetnek magukkal az utasok, miután a brit hatóságok azzal a váddal tartóztattak le augusztus 10-én 24 személyt, hogy a fedélzeten kikevert, folyékony robbanószerrel akartak több Londonból az USA-ba tartó gépen merényletet elkövetni.
Mivel a hangszerek a raktérben könnyen megsérülhetnek, a zenészek nagy része hajóval, komppal vagy a Csalagúton keresztül, vasúton érkezik, de ez jóval körülményesebb és hosszabb. A koncertszervezők attól tartanak, hogy a nagy zenei ünnepek is veszélybe kerülhetnek.
A brit zenészek szakszervezete vasárnap bejelentette, a parlamenthez fordul a muzsikusokat rendkívül hátrányosan érintő szigorítás feloldásáért. Douglas Alexander közlekedési miniszter a Sky News tv-ben elmondta, tud a problémáról, és jelenleg is azt vizsgálják, milyen módon oldhatnák fel a kézipoggyászok méretszigorítását. (mti-panoráma)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását