Elfelejtették felvenni a szlovák lottó szinte 30 millió koronás főnyereményét
2006. augusztus 24. 18:06, utolsó frissítés: 18:06
Nem vette fel nyereményét a szlovák lottó 29,4 millió koronás nyertes szelvényének tulajdonosa, és ezzel elesett a 778 ezer eurót kitevő összegtől – jelentette be a Tipos lottótársaság illetékese. A határidő kedden járt le, eddig kellett volna jelentkeznie annak a boldog nyertesnek, aki szelvényén a következő öt számra tippelt: 5, 11, 20, 32, 35 és 48.
A szelvényt július közepén vásárolták Pozsonyban, de tulajdonosa vagy megfeledkezett róla, vagy elvesztette. Ez lett volna a szlovák lottó történetében a 11-ik legnagyobb nyeremény, amelyet valaki felvehetett – de máris a legnagyobb olyan nyeremény, amelyért nem jelentkeztek. (mti-panoráma)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását