A drogkereskedő rendőrkapitány-csemete megbánta, de a bírák nem engedték szabadon
2006. augusztus 03. 11:36, utolsó frissítés: 11:36
A Közigazgatási és Belügyminisztérium logisztikai igazgatójának fia, Bogdan Andrei Zavaleanu nyilvánosan is megbánta: megalázó helyzetbe hozta családját, mert letartóztatták drogkereskedelem vádjával.
A programozóként Bukarestben dolgozó fiatalember azt mondta a bíráknak, minden vágya, hogy terápiába kezdjen, ám a bíróság úgy határozott: továbbra is letartóztatásban marad. A fiú ügyvédje hangsúlyozta, védence a drogot a fizetéséből vásárolta, az őt feljelentők pedig régi ismerősei, akikkel gyakran vásároltak közösen drogot.
Ugyanakkor fontosnak tartotta kiemelni, hogy az apa semmit sem tudott arról, hogy fia heroint árul. (libertatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását