Szarkeverés: Bush csak szórakozott szentpétervári bakiján
2006. július 18. 18:59, utolsó frissítés: 18:59
Nagyot nevetett George W. Bush, amikor az Air Force One fedélzetén tudatták vele, hogy a G8 szentpétervári csúcstalálkozóján elhangzott bizalmas mondatából vezető hír lett.
"– El kell érnünk, hogy Szíria elérje, hogy a Hezbollah befejezze a szarkeverést" – mondta az elnök hétfőn az ebédnél a mellette ülő Tony Blair brit miniszterelnöknek. Bush nem tudta, hogy nem csak a kamerák működnek, hanem a mikrofonok is be vannak kapcsolva.
A hét vezető ipari állam és Oroszország állam- és kormányfőinek csúcsértekezletén, étkezés közben Blair és Bush között a közel-keleti válságról volt szó, Bush Condoleezza Rice külügyminiszter fontos szerepéről beszélt. "– Ha odamegy, sikeresnek kell lennie, hogy amikor én megérkezem, már csak nyilatkozatot kelljen tennem" – mondta az Bush, és ezután következett az ominózus mondat.
Munkatársai csak az elnöki különgépen világosították fel a történtekről. "– Megmutattuk neki a felvételt, mire az ég felé nézett és egy nagyot nevetett" – mondta Tony Snow, a Fehér Ház szóvivője. (mti-panoráma/afp)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását