A nyugati világ egyharmada paranoiás, de a britek biztosan azok
2006. július 07. 15:45, utolsó frissítés: 15:45
Nagy-Britanniában minden harmadik ember paranoiában szenved, vagy legalábbis rendkívül bizalmatlan és gyanakvó - derült ki egy brit kutatásból.
A londoni King's College pszichiátriai intézetének kutatói szerint sokkal többen paranoiások, mint azt eddig gondolták - olvasható a BBC brit közszolgálati televízió honlapján.
A kutatást ugyan Nagy-Britanniában végezték, a tudósok szerint azonban a helyzet hasonló a legtöbb nyugati országban, ahol jelentősen emelkedett a stresszben vagy szorongásban szenvedők száma.
Az 1200 fő részvételével zajló felmérés során a megkérdezettek 40 százaléka úgy véli, rosszindulatú megjegyzéseket mondanak róla a háta mögött, 30 százaléka szándékos ingerlés célpontjának érzi magát, 20 százaléka véli, hogy megfigyelik és követik, 5 százaléka pedig összeesküvés-elméleteket gyárt.
A szakértők szerint természetes az elővigyázatosság pénzfelvételkor vagy egy sötét utcában, és az is magától értetődő, hogy a terrortámadások után az emberek sokkal óvatosabbak. Daniel Freeman, a kutatás vezetője azonban úgy véli, manapság sokan túlzásba viszik a rettegést, s ez könnyen vezethet szorongás kialakulásához. (mti-panoráma)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását