Gyilkossági ügyek tárgyalásán maszturbált egy bíró
2006. július 07. 15:30, utolsó frissítés: 15:30
Egy év börtönre ítélték azt a volt oklahomai bírót, aki péniszpumpával rendszeresen önkielégítést végzett a bírói pulpituson. Az 59 éves Donald D. Thompson munka közbeni szokásáról elsőként egy jegyzőkönyvvezetőnő számolt be kollégáinak, ám elbocsátották állásából.
Csakhogy más tanúk is akadtak, így Thompson lemondott, kizárták a bírói testületből is. A hosszadalmas bizonyítási és bírósági eljárás végül kiderítette, hogy Thompson legalább három gyilkossági ügy tárgyalása alatt használta a pumpát. Az egy év börtönön túl összesen 30 ezer dollár pénzbüntetést is kapott. (mti-panoráma)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását