Két évig taxizott egy bukaresti, pedig hajtásija sem volt
2006. június 29. 15:45, utolsó frissítés: 15:45
Egy 34 éves bukaresti férfi két éve ellopta taxis testvére iratait, s azóta gyakorolta a taxis mesterséget, míg nemrég egy rutinellenőrzés során kiderült: még hajtásija sincs.
A büntetett előéletű férfi ugyanis csak a személyazonossági iratokat és a taxisengedélyt emelte el, és a testvéri hasonlóságra alapozva az iratokat felmutatva egy igazolást kapott a rendőrségen, amellyel aztán munkát tudott szerezni a taxis társaságoknál.
Miután elfogták, sírva mondta a rendőröknek: nem is a büntetéstől fél, mint inkább a testvérével való találkozástól. (libertatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását