2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A szolárium függőséget okozhat?

2006. április 05. 13:39, utolsó frissítés: 13:39

Amerikai kutatók szerint a szolárium ibolyántúli sugarai sok vonatkozásban a kábítószerekkel rokon hatást fejtenek ki. A Wake Forest University Baptist Medical Center kutatói vizsgálataik során azt próbálták kideríteni, hogy ösztönzik-e az ibolyántúli sugarak a boldogságérzést kiváltó endorfinok termelését az agyban. A kísérlet alanyai között voltak olyanok, akik havonta 8-15 alkalommal szoláriumoztak, vagyis sokkal gyakrabban, mint azt a "napsütötte" bőrszín megőrzése megkövetelné, valamint olyanok is, akik évente legfeljebb 12 alkalommal barnultak mesterségesen.


A vizsgálat egyes résztvevőinek az endorfin kiválasztódását gátló készítményt adtak. A gyakori szoláriumozók a szer hatására kevésbé lelkesedtek a napágy iránt, néhányuk pedig hányingerről és nyugtalanságról panaszkodott, vagyis náluk egyfajta elvonási tünetek alakultak ki. Ugyanakkor azoknál, akik korábban csak alkalmanként szoláriumoztak, nem tapasztaltak hasonló tüneteket.

A kutatók hangsúlyozták, egyelőre nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a kísérletben egy kis létszámú csoport vett részt, ezért további vizsgálatok szükségesek. (mti-panoráma)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS