A füves cigi hétszer veszélyesebb a nikotinosnál?
2006. április 03. 10:46, utolsó frissítés: 10:46
Három marihuánás cigaretta olyan káros hatást fejt ki, mint egy egész doboz "normál" – erre a megállapításra jutott egy francia szakfolyóirat.
A marihuanás cigi fogyasztása esetén hétszer magasabb a rákban, illetve a szív- vagy tüdőbajban való megbetegedés kockázata, mint a kábítószert nem tartalmazó cigarettáknál. A magazin szakértői által elvégzett kísérletekben a cannabis gyantáját és leveleit is használták, és 280 cigarettát készítettek belőlük. Ezeket azonban nem kísérleti alanyokon próbálták ki, hanem olyan mérőberendezésekkel vizsgálták, amilyeneket a cigaretta károsanyag-kibocsátásának hivatalos elemzésekor használnak. (mti-panoráma)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását