2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Válással végződik a csehországi házasságok több mint a fele

2006. március 23. 14:46, utolsó frissítés: 14:46

Válással végződik a csehországi házasságoknak több mint a fele – derült ki abból a kimutatásból, amelyet a napokban hozott nyilvánosságra a cseh statisztikai hivatal. Míg a kilencvenes évek első felében átlagban 70 ezer körül mozgott az évi csehországi házasságok száma, most ez alig éri el az 50 ezret. Ugyanakkor a válások száma évi 30 ezer körül stabilizálódott.


A válások oka viták tárgya, de a szociológusok szerint a médiákban sokszor hangoztatott lakásprobléma nem tartozik közéjük. Kiderült ugyanis, hogy az új házasok mintegy 75 százaléka egy éven belül önálló, saját lakásban lakik, ami persze nem minden esetben saját tulajdon, hanem gyakran csak bérlakás. Komoly probléma viszont, hogy a fiatal cseh férfiak a házasságban nem képesek alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és társuktól az édesanyjuk által vezetett háztartásban megszokott teljes kiszolgálást várják el. A fiatal cseh nők többsége azonban ezt a modellt elutasítja. Általános, hogy a lányok gyorsabban hagyják el a szülői házat, mint a fiúk.

A válások nagy száma ellenére a megkérdezett cseh fiatalok 72 százaléka azt állítja, hogy a család és a gyerekek a legnagyobb értéket jelentik számukra az életben. A megkérdezett párok 55 százaléka mindenképpen gyereket akar nevelni, míg hat százalékot tesznek ki azok a párok, akik hangsúlyozzák, hogy életük folyamán nem akarnak gyereket.

Kedvező jelenségnek minősítik a szociológusok, hogy Csehországban az utóbbi másfél évtized alatt folyamatosan csökken a mesterséges terhesség-megszakítások száma. Míg 1993-ban több mint 70 ezer ilyen eset volt, addig 2005-ben már csak 27 ezer. Bár az utóbbi években mérsékelten emelkedett a népességszaporulat, a szakértők szerint a mai helyzet még sok kívánnivalót hagy maga után. Az alacsony születési rátának részben az is oka, hogy a házasságok manapság jóval később köttetnek, mint a korábbi évtizedekben. Míg 1993-ban például átlagosan 22,6 éves korukban szülték meg a cseh nők az első gyermeküket, addig 2004-ben ez már 26,3 év volt. Manapság minden negyedik-ötödik gyerek házasságon kívüli kapcsolatból születik. A fiatalok papírok nélküli együttélése ma különösen a városokban elfogadott és általános.

A felsőfokú képzettséggel rendelkező nők átlagban 3,5 évvel később mennek férjhez, mint azok, akik csak alapfokú végzettséggel rendelkeznek. Ezek a nők a diploma megszerzése után először a szakmai előmenetelüket próbálják bebiztosítani, s csak ezt követően vállalják az első gyereket. (mti-panoráma)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS