Bukarest: gyorsabbak voltak az olimpiai futóbajnok kirablói
2006. március 21. 19:36, utolsó frissítés: 19:36
Három tizenéves támadta meg Doina Melintét egy Bukarest melletti benzinkútnál, és ragadta el táskáját, benne régi pénznemben számolva 942 millió lejnyi készpénzzel, amely egy telek megvétele okán volt nála. Melinte 40 éves, de még mindig ő tartja az 1500 méteres síkfutás európarekordját. 1984-ben olimpiai aranyérmet nyert 800 méteren, 1500-on pedig ezüstöt.
A bajnok a menekülők után rohant, de nagyjából 800 méter után szem elől tévesztette őket. A rendőrség közölte, sikerült azonosítania a tetteseket, és megpróbálja elfogni őket. (rompres/mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását