Rendszeres szex a hosszú vakondélet titka
2006. március 17. 11:58, utolsó frissítés: 11:58
Állatkísérletekkel bizonyítják esseni kutatók, hogy a gyakori és rendszeres szexuális aktus megnöveli az élet hosszát. Az esseni egyetem zoológiai kutatóintézetében dolgozó Philipp Dammann-Hynek Burda kutatópáros az afrikai szürke vakondok (Cryptomys anselli) populációját illetően tudják bizonyítani az állítást.
Több mint húsz éve figyelnek az intézetben egy most 98 egyedből álló, s több, átlagosan 20 tagú, jól elkülönülő családban élő vakondcsapatot. Mindegyik csoportban akadt egy-egy pár, amelyek nősténye húsz évig, hímje pedig 15 évig élt, holott a vakondok átlagos élettartama csak öt év, már a hatéves is ritka közöttük. A nagyon alaposan azonosított, megjelölt állatok csoportjaiban a rendkívüli élettartamot olyanok érték el, amelyek rendkívül aktívan és rendszeresen párosodtak.
A kísérleti állatok mind ugyanazt a táplálékot kapják, és egyformán fogyasztanak belőle, egyforma időt töltenek étkezéssel, alvással, járatfúrással, de a szexuálisan mértéktartók mégis csak harmad-negyedannyi ideig élnek, mint a csoport sokat párosodó tagjai.
A kutatók az okokat még nem tudták feltárni, így egyelőre csak azt feltételezik, hogy a vakondok szaporítóállományában az élettartamot meghosszabbító anyagok vannak. (mti-panoráma)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását