Megkezdődött A Da Vinci-kód szerzőjének plágiumpere Londonban
2006. február 28. 13:43, utolsó frissítés: 13:43
Hétfőn kezdődött a londoni felsőbíróságon a Dan Brown, A Da Vinci-kód című világsikerű könyv szerzője, valamint kiadója, a Random House ellen indított plágiumper.
A keresetet benyújtó két történész, Michael Baigent és Richard Leigh azt állítja, hogy Brown a kettejük által 1982-ben írt, The Holy Blood and the Holy Grail (A szent vér és a szent grál) című, dokumentumjellegű könyv tematikájára és felvetéseire építette fel művét. Az ő könyvüket is a Random House adta ki annak idején, vagyis saját kiadójukat idézték törvény elé.
Mindkét könyv vezérfonala az a feltevés, hogy Krisztus feleségül vette Mária Magdolnát, gyermekeik is születtek, akikkel a mai Franciaország területén telepedtek le, és utódaik talán még ma is élnek, ezt a tényt azonban a katolikus egyház minden lehetséges eszközzel igyekezett elleplezni.
A londoni per hétfői nyitónapján Dan Brown is jelen volt. A felperesek ügyvédje szóbeli előterjesztésében tényként állította, hogy Brown a két másik szerző könyvéből másolt, és az így keletkezett mű publikálása Baigent és Leigh szerzői jogainak sérelmével ér fel a brit törvények alapján.
Brown nevében a Random House cáfolta, hogy sérültek volna a brit jogdíjtörvények. Londoni megfigyelők szerint azonban a bírósági eljárás akár a Brown-könyvből 100 millió dolláros költséggel, Tom Hanks főszereplésével készült film májusra tervezett bemutatóját is kérdésessé teheti.
Dan Brown egyébként tavaly már megnyert egy hasonló plágiumpert, amelyet Lewis Perdue író indított ellene New Yorkban, ugyancsak azzal a váddal, hogy A Da Vinci-kód az ő műveinek elemeiből építkezett. (mti-panoráma)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását