Gyilkos pókok új fajtái Mdagaszkáron
2006. február 15. 10:42, utolsó frissítés: 10:42
Amerikai tudósok Madagaszkáron kilenc ismeretlen gyilkos pókfajtát fedeztek fel.
Korábban a tudósok úgy vélték, hogy mindössze egytucatnyi gyilkos pókfajta létezik, ám a kaliforniai Tudományos Akadémia (California Academy of Sciences) expedíciója nyomán az ismert válfajok száma csaknem megduplázódott.
Az amerikai tudósok négy éven át kutattak Madagaszkáron, amelynek során több mint egymillió rovart gyűjtöttek. Így bukkantak a gyilkos pókok új válfajaira is, amelyek emberre nem, csak fajtársaikra jelentenek veszélyt. A pókok némelyikét egy madagaszkári múzeumban állítják ki, a többi tanulmányozás céljából Amerikába kerül. (mti-panoráma)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását