Hét évig harcolt a halottá nyilvánított asszony, hogy férjhez mehessen
2006. február 13. 11:53, utolsó frissítés: 11:53
Férjhez mehet az 1992-ben tévedésből halottnak nyilvánított asszony – döntötték el hét év huzavona után a spanyol hatóságok.
A most negyvenhárom éves Maria Antonia Calvo malagai lakos kálváriája 1999-ben kezdődött, amikor a nő igent mondott szerelmének.
A frigy azonban meghiúsult, mivel kiderült, hogy a spanyol népességnyilvántartó hivatal adatai szerint Maria Antonia Calvót a barcelonai bíróság még 1992-ben holttá nyilvánította, a holtak pedig tudvalevőleg nem házasodhatnak. A végzetes félreértés akkor történhetett, amikor az asszony egy örökösödési perben az igazát kereste a bíróságon.
Az asszony – miközben a hatóságokkal hadakozott, bizonygatva, hogy nagyon is él – szült is, ám gyermekét a hivatal árvának könyvelte el, vőlegénye pedig állandó gúny tárgya volt, mivel egy halottal hál. (mti-panoráma)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását