Nyolc napig élt netkávézókban egy pantelimoni fiatal
2006. január 16. 14:16, utolsó frissítés: 15:55
A bukaresti Pantelimon negyedben lakó 11 éves fiatal január 6-án tűnt el otthonról, de csak nyolc nap elteltével találtak rá a rendőrök egy netkávézóban.
A Zapo becenevre hallgató fiú az anyjával való veszekedés után szökött el otthonról. Több napi hiábavaló kutatás után a számítógépes játékok iránti szenvedélyéről tudomást szerezve a rendőrök sorra járták a környék netkávézóit, és végül valóban ráakadtak egy monitor előtt ülve. Beszámolója szerint az idő alatt végig gyakorlatilag a netklubokban lakott, ahol azt hazudta, hogy állami nevelőintézetből szökött meg. (libertatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását