A román állampolgárok jól viselik magukat Nyugaton
2002. május 17. 12:12, utolsó frissítés: 2002. október 12. 21:07A váradi határőrség statisztikái szerint az utóbbi két hónapban csökkent azoknak a száma, akiket nem rendben levő iratokkal, illegálisan vagy valamilyen törvényszegés közben találtak Nyugaton. Ha az év elején naponta akár 100 román állampolgárt is hazaküldtek a nyugati országokból, mostanában olyan nap is van, amikor egyetlen ilyen esettel sem találkozunk, mondta Vasile Ciocan ezredes, a váradi határőrség (PDF) parancsnoka. Azonban -- teszi hozzá -- az utóbbi időben az élőhús-kereskedelem, valamint a hamisított iratokkal való határátkelés félelmetes méreteket öltött. ennek megakadályozása érdekében a nyugati határátkelő-helyeken dolgozó határőrök egy európai szintű szakmai felkészítő programban vesznek részt. (ez)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását