Szatmári razzia: közel 100 potyautast fogtak egy óra alatt
2005. december 09. 15:42, utolsó frissítés: 15:42
A Szatmár megyei rendőrség szállítási osztályának munkatársai a CFR-rel együttműködve a szerdai hajnali órákban nagyszabású ellenőrzést tartottak a szatmárzsadányi állomáson. Két személyvonatot, a Nagyvárad–Szatmárnémeti, valamint a Zsibó–Szatmárnémeti között közlekedő járatokat ellenőriztek.
Mintegy 100 utast kaptak el jegy nélkül, habár úgy tűnt, azok már felkészülten várták a hatóságokat. Ezt igazolja, hogy "a fogás" a vártnál jóval kisebb volt, ugyanis a gyanúval ellentétben a vonatokon "mindössze" az utasok 10%-a utazott jegy nékül.
A helyszínen felelősségre vont potyautasok nagy része azzal védekezett, hogy indulás előtt nem volt elég ideje, vagy pedig a bezárt pénztár miatt nem tudott jegyet váltani. Összesen 4 450 új lejnyi bírságot kellett kifizetniük. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását