Az autóval együtt a gyerekét is elszállították a peches parkolónak
2005. november 10. 11:13, utolsó frissítés: 11:13
Egy ötéves kislánnyal együtt szállított el egy járművet a "pókos autó" Szegeden – értesült az MTI. A gyermek édesanyja elmondta: férje hétfőn délután bement az egyik belvárosi gyógyszertárba, ötéves kislányukat az autóban hagyta; mire visszatért mindkettőnek hűlt helyét találta.
A férfi az első pillanatban rablásra gondolt, arra végképp nem, hogy a közterület-felügyelők, vagy rendőrök intézkedtek, ugyanis várakozni tilos tábla után állt, amelyen nem volt elszállításra utaló kiegészítő jelzés. Mint később kiderült a szegedi parkolási cég a közterület-felügyelők utasítására vitte el a kocsit. A kamerázást és szállítást végző felnőttek közül egynek sem tűnt fel az autóban az ötéves kislány.
A megrettent apuka taxiba ült, és mégis elindult a parkolási társaság telepére; útközben édesapja telefonon értesítette őt, hogy látta az autót, amint a pókos autóként emlegetett járművön lóg. A gyermeket, akinek az ijedtségen kívül nagyobb baja nem történt, megtalálták.
A szállítók egyébként a rokonoktól szereztek tudomást az "utasról". Arra a kérdésre, hogy miért nem néztek be az autóba, azt válaszolták, hogy nem dolguk. A tízezer forintos szállítási díjat a családnak ki kellett fizetnie, később azonban a parkolási ágazat igazgatójának utasítására visszaadták a pénzt a szülőknek. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását