Istent pereli egy temesvári rab
2005. október 18. 11:32, utolsó frissítés: 11:32
Egy temesvári elítélt beperelte Istent, amiért az nem tudta megmenteni őt a gonosztól. Pavel M, aki gyilkosságért 20 éves börtönbüntetését tölti Temesváron, a következőkkel vádolja a mindenhatót: csalás, tények elhallgatása, az emberek kihasználása, megvesztegethetőség, hatalommal való visszaélés.
A rab szerint a keresztség egy szerződés Istennel, amelyben az vállalja, hogy megóvja őt a bajoktól és távol tartja a gonosztól. A "sértett" viszont úgy véli, szerződésszegés történt, és Isten cserben hagyta őt. Ezért keresetet nyújtott be ellene a temesvári bíróságon, ahol az ügyet valószínűleg ejtik majd, már csak azért is, mert Istent nem lehet beidézni. (ananova/blikk)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását