Meghalt Eörsi István író
2005. október 13. 09:56, utolsó frissítés: 12:42
Meghalt Eörsi István író. A súlyos betegségben szenvedő Kossuth-díjas írót, a 80-as évek demokratikus ellenzékének tagját csütörtök hajnalban érte a halál - tudatta a család. Eörsi István egyetemi évei alatt Lukács György tanítványa volt.1952-ben jelentek meg első versei. Részt vett az 56-os forradalomban, mely után 8 évre bebörtönözték. 1960-ban amnesztiával szabadult.
1983-86-ig Nyugat-Berlinben élt, ott mutatták be A kihallgatás és A kompromisszum című darabját. 1989-től részt vett az SZDSZ országos tanácsának munkájában. Eörsi István 74 éves volt. (radio.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását