A koplalás a hosszú élet titka?
2005. október 10. 16:27, utolsó frissítés: 16:27
A koplalás az emberek esetében inkább csak súlycsökkenéshez vezet, az egereknél, halaknál és férgeknél azonban akár ötven százalékkal is megnövelheti az állatok életidejét.
Michael Rose és John Phelan amerikai kutatók szerint a legradikálisabb ételfogytiglanos étrend az emberek esetében mindössze 7 százalékkal növeli a várható élettartamot, pedig sokan éppen azért kezdenek fogyókúrába, hogy a súlyvesztésen kívül minél tovább éljenek.
A fogyókúra és a hosszú élet közötti összefüggésben hívők éppen az állatkísérletekre hivatkoznak. A kutatók most arra keresik a választ, hogy az állatok esetében a bevitt kalória csökkentése okoz-e valamiféle genetikai változást. Mert ha igen, akkor a diéta a jövőben egyet jelentene a hosszú, egészséges élettel. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását