Képtelen volt megválni a mamától: húsz évig élt a holttesttel
2005. október 04. 16:13, utolsó frissítés: 16:15
Húsz éven át vitrinben tartotta otthonában halott anyját egy férfi Indiában, mert annyira szerette, hogy képtelen volt megválni tőle.
Felesége viszont képes volt elválni tőle, mert egy idő után megelégelte, hogy az üveges szekrényben hever anyósa teteme. A férfi tanult ember, az angol nyelv professzora. Vegyszerekkel konzerválta a holttestet, amely a minap végre kikerült a vitrinből, 60 éves korában ugyanis elhunyt az elhunyt fia. Immár egy sírban nyugszanak, mármint egy "egyszemélyesben", a férfi végakaratának megfelelően. (hirado.hu/mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását