Csak pénzbüntetést kapott az elítéltet teherbe ejtő börtönorvos
2005. szeptember 30. 13:51, utolsó frissítés: 13:51
Folytatólagosan elkövetett hivatali visszaélés miatt nem jogerősen kétszázezer forint pénzbüntetésre ítélte a katonai bíróság azt a börtönorvost, aki tavasszal teherbe ejtett egy rabot a Kalocsai fegyházban. A meg nem fizetése esetén a büntetés szabadságvesztésre változtatható.
A vádlott a börtön egészségügyi osztályvezetője volt, akit az egyik elítélt többször felkeresett egészségügyi panaszaival; az orvos és a beteg 2004 nyarán szexuális viszonyba kezdett. A pár mindig az orvosi szobában szeretkezett, a sértett azonban idén tavasszal teherbe esett, amelyet megszakítottak.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy az időközben nyugállományba vonult vádlott beismerő vallomást tett, megbánó magatartást tanúsított, szolgálatát több éven keresztül jól ellátta, valamint hogy nős és gyermeke van.
Az ítéletet ugyanakkor súlyosbította, hogy a cselekmény hosszabb ideig tartott, a vádlott fontos beosztásban teljesített szolgálatot, és tette alkalmas a felügyelő és az elítéltek közötti viszony lejáratására. A bíróság álláspontja szerint a kiszabható három évi szabadságvesztés túl szigorú lenne. (mti/index)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását