Szőke helyett inkább a vöröset választják a romániai nők
2005. szeptember 02. 11:55, utolsó frissítés: 2005. szeptember 05. 16:22
Románia lakossága tavaly összesen 17 millió eurót költött hajfestékekre – derül ki egy friss piackutatásból. Európa más országaival ellentétben, ahol a szőke különböző árnyalatai, illetve a természetes színek a legkeresetebbek, a romániai nők inkább a vörös árnyalatait válasszák, ezt követi a szőke, és végül kevésbé népszerű barna.
Úgy a nők, mint a férfiak esetében jellemező, hogy jóval ritkábban festik a hajukat, mind a szomszédos balkáni orzágokban, és általában otthon végzik, mintsem egy szépségszalonban. És hogy miért festik a hajukat a romániai nők? A többség a változtatni akarás szándékával, a szépülni vágyással, illetve a már őszülő hajtincsek elrejtésével indokolta. (adevarul)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását