"Kézrátétellel gyógyít" és sorra járja az ortodox templomokat egy kilenc éves lány
2005. augusztus 31. 17:36, utolsó frissítés: 17:36
A család és saját maga állítása szerint imádkozással -kézrátétellel gyógyít lábfájást és májpanaszokat egy kilenc éves bukaresti kislány. Elisabeta Petrache iskolaidő után minden nap jár templomba. A fővárosi Udricani-templom pópája akkor fedezte fel a kislány képességeit,mikor Elisabeta még hat éves volt.
Elisabeta elmondása szerint nagymamája tanította imádkozni, tőle tanulta az egyházi énekeket is. Ha valaki segítséget kér tőle, előbb behunyt szemmel imádkozik, és – ahogy ő mondja – megjelenik előtte az illető aurája. Ha ez sötét színű, az rossz embert jelez, akivel nem foglalkozik tovább. A kislány szerint a jóknak világos színű az aurája.
Az Udricani-templom lelkésze szerte az országba zarándokutakra utaztatta a kislányt, aki elmondása szerint "sok embert" gyógyított meg. A betegnek vele együtt le kellett térdelnie, csatlakozva a közös imádsághoz. A zarándokutakról Elisabeta több mint 2000 ikont gyűjtött össze – ahogy mondja, mindennap imádkozik azokért, akik a segítségét kérik. (libertatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását