Zsákmánynak nézik az oroszlánok a kisautókat a szafari-parkban
2005. augusztus 19. 12:27, utolsó frissítés: 12:27Oroszláncsapat eredt egy Smart típusú autó nyomába egy észak-angliai szafari-parkban. A Knowsley-i Park vezetőségének elmondása szerint nem ez volt az első eset, hogy a nagymacskák különleges figyelmet szenteltek a kétszemélyes kisautónak, de eddig az állatok nem próbálták megtámadni, ezért nem tiltják ki ezt a típust, csak fokozott figyelemmel kísérik végig az útjukat a parknak ezen szakaszán. (ökörszem.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását