Rekord a Szigeten: a világ legnagyobb emberi szívét rajzolták ki
2005. augusztus 15. 13:45, utolsó frissítés: 14:15
Világrekordot döntöttek a Szigeten: a világ legnagyobb emberi szívét mintegy 3 ezer piros pólóba öltözött résztvevő rajzolta ki - közölte a főszervező, Országos Vérellátó Szolgálat kommunikációs vezetője. Budai Sánta Andrea elmondta, hogy a világrekorddal a véradás fontosságára kívánták felhívni a figyelmet. A rendezvényen részt vett Habsburg György is, a Magyar Vöröskereszt fővédnöke.
Szombat este 65 ezren vettek részt a Sziget-fesztiválon, ami nézőcsúcsnak számít. A rendezvény infrastruktúrája ennyi embert bír el biztonságosan, ezért a szervezők a bejárathoz kitették a megtelt táblát - közölte a fesztivál sajtófőnöke. Ez a Sziget 13 éves történetében másodszor fordult elő. (radio.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását