Egyre nemzetközibb a Sziget: idén a résztvevők fele külföldi
2005. augusztus 12. 14:32, utolsó frissítés: 14:32
Minden eddiginél több külföldi látogató érkezett az idei, tizenharmadik Sziget Fesztiválra. A fesztivál résztvevőinek körülbelül fele külföldi: a rendezvényre szóló hetijegyek egyötödét német nyelvterületen élő fiatalok vásárolták meg.
A szomszédos országok (Románia, Ukrajna) fiataljai között is népszerű a rendezvény, de anyagilag kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy részt vegyenek az egyhetes koncertsorozaton.
A statisztikák szerint a Sziget a határon túli magyarok körében is az egyik közkedvelt hely a kikapcsolódásra. A Szigetre érkező határon túliakról azért nem tudnak pontos számot adni a szervezők, mert többségük nem a saját országában veszi meg a jegyét, hanem Magyarországon, de úgy gondolják, arányuk 3-4% körüli lehet.
A külföldi látogatók toplistáján a németek után a francia fiatalok vannak a második helyen, de rengeteg látogató érkezett Olaszországból és Hollandiából is. Utóbbiak között első nekifutásra 1500 jegyet értékesítettek a szervezők.
Úgy tűnik, idén a fesztivál túlnőtte a Hajógyári sziget napi 70.000 fős befogadóképességét, így a szervezők már egy héttel a rendezvény előtt kénytelenek voltak leállítani a hetijegyek árusítását. A népszerűség egyik magyarázata, hogy az évnek ebben az időszakában a Szigetnek nincs konkurense, hiszen a nagyobb európai fesztiválokat más időpontban szervezik. A jegyárak is alacsonyabbak, mint más, akár kisebb kaliberű fesztiválokon.
Magyarországi viszonylatban az átlag 60.000 külföldi látogatószámmal a Sziget második helyet foglal el (első a Hungaroring – 100.000 látogató, a Tavaszi Fesztivál harmadik a rangsorban 25.000 látogatóval).
A Magyar Turizmus Rt. idén negyedszer szervez a Sziget fesztivállal párhuzamosan nemzetközi tanulmányutat újságírók számára. A résztvevők Angliából, Írországból, Japánból, Németországból, Lengyelországból, Szlovákiából, Ukrajnából, Oroszországból, Hollandiából, Spanyolországból, Olaszországból és Romániából érkeztek. A Sziget esti programjai mellett a szervezők Magyarország turisztikai attrakcióit is bemutatják. (hírszerk./dunatv)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását