A feltételezettnél többen fogyasztanak kokaint Olaszországban
2005. augusztus 11. 18:18, utolsó frissítés: 18:18
Sokkal több a kokainélvező Olaszországban, mint azt korábban gondolták. Legalábbis a legnagyobb olasz folyó, a Po vízgyűjtő területén, azon a vidéken, ahol Torino és Milánó a legnagyobb városok.
Olasz kutatók állítják ezt, akik a Po folyóból származó mintákban kémiai analitikai vizsgálatokkal mérték a kokainnak, illetve egy olyan bomlástermékének a mennyiségét, amely a vizelettel ürül ki az emberi szervezetből.
Eredményeik alapján azt állítják, hogy naponta 4 kilogramm kokainnak megfelelő mennyiségű anyagcseretermék jut a folyóba. Ez azt jelenti, hogy legalábbis a Po völgyében, a korábban feltételezett mennyiségnek 80-szorosát fogyasztják az emberek, az évi illegális utcai kokainforgalom elérheti a 150 millió dollárt. (radio.hu)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását