30 ezer font tiltott WC-használatért
2002. április 26. 12:41, utolsó frissítés: 2002. október 12. 21:07Az angol Premier League-ben szereplő Leicester City egyik profi labdarúgója a játékvezetők öltözőjében található mellékhelyiséget használta, s ezért kétheti béréről, azaz mintegy 30 ezer fontról kell lemondania. Robbie Savage hasmenéssel küszködött szombaton, az Aston Villa elleni bajnoki mérkőzés előtt, és azért kényszerült ezt a megoldást választani, mert csapatának WC-je éppen foglalt volt. A szabályok szerint a futballistáknak tilos a bírók öltözőjébe belépni, s ezért a klub büntetése mellett Savage a szövetségtől is megrovásra számíthat. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását