Elmenekültek a tett színhelyéről a részeg szerzetesek
2005. július 12. 14:49, utolsó frissítés: 14:49Elmenekült a tett színhelyéről a Suceava megyei Putna kolostor két szerzetese, miután közúti balesetet okozott Cuza Voda településen. A rendőrség közlése szerint a 45 éves férfi által vezetett kocsi belehajtott egy szabályosan közlekedő szekérbe. A sofőr és társa hamar tovább álltak, a rendőrségnek Cernavodában sikerült elcsípni őket. A szerzetesek könnyebb zúzódásokat szereztek a balesetben, a szekér három utasa, köztük egy kislány, nem sérült meg. A vérvizsgálat igazolta, hogy a sofőr ittas állapotban vezetett, szemtanúk szerint a társa sem volt józan. (libertatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását