Sikeresen ütközött az üstökössel a Deep Impact űrszonda
2005. július 04. 12:52, utolsó frissítés: 13:08
A terveknek megfelelően, hétfő reggel közép-európai idő szerint néhány perccel nyolc óra előtt, becsapódott a Temple-1 üstökös magjába a Deep Impact amerikai űrszonda – jelentette be Kaliforniában lévő pasadenai repülésirányító központ.
A tudósok várakozása szerint az ütközés következtében kivágódott anyagminta vizsgálata magyarázatot adhat a Naprendszer keletkezésének a körülményire.
A szakembereknek arról már tudnak, miként fest egy üstökös felszíne, illetve környezete, de arról még nem, hogy a felszín alatt mi lehet. A legelfogadottabb elmélet szerint az üstökösök konzerválták, mintegy mélyhűtötték azokat az anyagokat, amelyek még a Naprendszer kialakulásának idejéből maradtak vissza. Ezek megismerése felbecsülhetetlen értékű adatokat szolgáltatna arra nézve, miként született meg szűkebb kozmikus környezetünk.
A Deep Impactbe két egységet építettek be. A Becsapódó (Impactor) nevű modul bevágódik az üstös magjának a felszínébe, miközben az Elrepülő (Flyby) fényképezi a folyamatot, főként az ütközés kiváltotta anyagkicsapódást és a karambol vájta krátert.
A Becsapódó ezzel befejezi küldetését, az Elrepülő pedig folytatja űrutazását, és ha jó erőben marad, elképzelhető, hogy meghosszabbítják programját, és újabb üstökösökkel találkozik.
A becsapódást egyébként a Földről és a bolygónk körül keringő űrteleszkópokkal, köztük a Hubble-lel, a Spitzerrel vagy a röntgentartományban vizsgálódó Chandrával is nyomon követték. (mti/hvg)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását