Erdély egész területén fogható lesz az M1?
2005. július 01. 16:11, utolsó frissítés: 16:18
"Körvonalazódik", hogy az M1-es csatorna műsora is fogható legyen Belső-Erdélyben – hangoztatta tegnap Kolozsváron Fischer András, a Magyar Televízió üzleti és termékfejlesztési igazgatója. A szakember kitért arra is, hogy péntektől kezdődően határon túli magyar sajtószemlével, tavasztól pedig a magyarországi, felvidéki és erdélyi felsőfokú oktatás tananyagának közvetítésével újít a Magyar Televízió. (krónika)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását