Soha senki nem hívta még a három éve működő segélyvonalat
2005. június 30. 11:29, utolsó frissítés: 11:30
Közel három éve működik a 934-es segélyhívó szám Háromszéken, de még senki sem telefonált soha oda.
Tóth Zsigmond, a Kovászna megyei Kábítószer-fogyasztást Megelőző Osztály vezetője elmondta, a segélyszámon információkat lehet kapni arról, hogyan védhetjük meg családtagjainkat, barátainkat, ismerőseinket attól, hogy kábítószer-fogyasztók válljanak. Ennek ellenére a telefon egy alkalommal sem csörgött még.
Tóth közlése szerint, rövidesen felmérést végeznek a háromszéki iskolákban azért, hogy megtudják, hány fiatal fogyaszt drogokat. (mixfm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását