2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Rákkeltő a túlzott vöröshús-fogyasztás

2005. június 15. 16:23, utolsó frissítés: 16:23

Mindazok, akik 160 gramm, vagy annál nagyobb mennyiségű vörös húst (sertést, marhát, borjút) fogyasztanak naponta, 35 százalékkal nagyobb valószínűséggel betegszenek meg a későbbiekben vastagbélrákban, mint azok, akik 20 grammnál kevesebb ilyen húsfélét esznek naponta - állapította meg a témával kapcsolatban folytatott eddigi legátfogóbb vizsgálat.


Mint a rákkal kapcsolatos kilátások európai vizsgálata című tanulmányból kiderül, az 1992 és 1998 között elvégzett felmérésbe 10 európai országból több mint 478 ezer férfit és nőt vontak be. A vizsgálat kezdetén mindegyik résztvevő egészséges volt, öt év múltán azonban közülük 1329-nél diagnosztizáltak rákbetegséget.

A vizsgálat egyértelműen bizonyította azt a számos korábbi kutatás eredményei által sugallt tételt, miszerint a nagyobb mennyiségű vörös hús erőteljesen hozzájárul a vastagbélrák kialakulásának kockázatához.

A résztvevők életkorának, nemének, magasságának, testsúlyának, energia bevitelének, fizikai aktivitásának, rost- és folsav-bevitelének, illetve alkohol fogyasztásának figyelembe vételével a kutatók számára egyértelművé vált, hogy a vörös húsok fogyasztása és a bélrák megbetegedések gyakorisága között összefüggés van, a baromfihús esetében azonban nem bukkantak ilyenre.
Az átlagosnál nagyobb mértékű halfogyasztás ugyanakkor kimutatható módon - mintegy 30 százalékkal - csökkentette a rák kialakulásának veszélyét.

A legnagyobb kockázattal a vörös húsokat kedvelő, halat azonban nem, vagy csak ritkán fogyasztó személyek vannak, ők 63 százalékkal nagyobb valószínűséggel betegszenek meg bélrákban, mint a vöröst húst nem kedvelő, ám egyúttal sok halat fogyasztó társaik.

A bélrák kialakulásának kockázati tényezői között a - vörös húsok fogyasztása mellett - a kutatók kiemelték az elhízást és a fizikai aktivitás hiányát. Ugyancsak rizikófaktornak tekintendő a mértéktelen alkoholfogyasztás, valamint a dohányzás is - figyelmeztettek az európai tanulmány szerzői. (mti/hvg)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS