Újabb rockopera a csíksomlyói nyeregben
2005. május 27. 12:19, utolsó frissítés: 12:19
Két évvel az István, a király erdélyi ősbemutatója után ismét nagyszabású rockoperával ér véget idén július 2-án az Ezer székely leány napja elnevezésű hagyományőrző rendezvénysorozat. A csíksomlyói nyeregben most Koltay Gábor rendezésében, Varga Miklós főszereplésével a Megfeszítve című produkciót mutatják be a hagyományos műsorszámok után.
Az Ezer székely leány napjának szervezői már az István, a király utáni évben, azaz tavaly is szerették volna folytatni a rockkoncertek sorát, akkor azonban az elképzelés pénzhiány miatt meghiúsult.
Idén viszont úgy tűnik, ennek nem lesz akadálya – tudtuk meg Süket Leventétől. Az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány elnöke az Udvarhelyi Híradónak elmondta, a Megfeszítve című rockoperát Koltay Gábor rendezésében állítják színpadra, aki a produceri teendőket is ellátja. A mű népies ihletettségű zenéjét a Kormorán együttes írta, a főszereplő pedig Varga Miklós, az István, a király Istvánja lesz. A rockopera előkészületei már zajlanak.
Az Ezer székely leány napja a hagyománynak megfelelően egy felvonulással indul, az oltárszínpadon a tánccsoportok fellépését követhetjük figyelemmel, közben lóversenyt is tartanak, amelynek nyertese egy vadonatúj nyerget vihet haza. Nem fog hiányozni a lovas-íjász bemutató sem, a népviseletben megjelentek között pedig egy egyéves csikót fognak kisorsolni. (uh)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását